Erdélyi kalandos verseny
Erdélyi kalandos verseny
Helló mindenkinek!
Hétvégén Erdélyben Kolozsváron versenyeztünk a monti válogatott egy részével, a többi csajszi az Angol Dalby Forest Világ Kupán gyűjtötték a pontokat.

A pályára vezető utat viszonylag gyorsan megtaláltuk, de az odavezető földúton leért az autók alja a mély nyomvályú miatt. Szerencsére a hegy másik oldalán is meg lehetett közelíteni a versenyközpontot. Erre valamivel jobb volt a föld. A pályajárás után a városban a szállásunkat elég kacifántos volt megtalálni.
A verseny napján kitekertünk a pályához. Ott sátrat állítottunk, majd bemelegítésként szlalomoztunk a kátyúkkal tarkított aszfalton. :)
A rajt egy emelkedőn lévő széles dózer úton volt. A rajt-cél után lejtővel kezdődött a pálya. A lejtőre a szlovák srácnak sikerült bekanyarodnia elsőnek, majd Andris, Zsolt, én követtük.

Az első körben nagyábból együtt voltunk, aztán a 2. körben ketten maradtunk a szlovák Lami-val. Fél távig jól ment minden, amikor az egyik lejtőn nem tudtam felváltani nagy tányérra, meglazult a bovdentartó csavar. Nem álltam meg a technikai zónába meghúzni, mert többet veszítettem volna vele, mint nyertem. Visszagondolva lehet, hogy jobb lett volna megállni... Az utolsó két körben nem forgott a lábam sem, és megtámadni sem bírtam Lami-t kistányéron. Andris utolért minket az utolsó előtti körben. Lami meghúzta jobban az egyik meredek emelkedőt, ezért én kicsit lemaradtam. Az utána következő tekerős lejtőn még jobban lemaradtam, a nagy tányér hiánya miatt. Az utolsó körben nem voltam messze Andristól, még látó távolságon belül jöttem mögötte, de sajnos gyorsítani nem bírtam. A szlovák Lami nyert. Andris a második és én a harmadik helyre futottam be, míg Zsolt a 4. helyet szerezte meg.

Nőknél Dósa Eszter hódította el a Maros kupát és az ezüstérem Módos Gabi nyakába került, ők is jó sok ponttal térhettek haza.
A székely magyarok nagyon kitettek magukért. Vendégszeretőek voltak, még büfé jellegű svédasztal is volt a verseny után. Köszönjük a vendéglátást és a szurkolást, legközelebb is jövünk.
Hétvégén a Belga Houffalize világ kupán indulunk, újabb pontszerzés reményében.
Köszönöm Otto bá-nak a motoros edzést, Valter Tibinek és Nagy”Gizmo” Attilának a verseny supportot!
Szilárd
2010. Április 27, Kedd








