Az év első nagy bringás eseményével, a Bringaexpoval elindult a szezon. Főtámogatóm, a Merida hatalmas standján, mint új szponzorált versenyzőjük, én is jelen voltam mindhárom napon. A kiállított bringák közt az új versenygépeimet is meg lehetett nézni. Nagyon jól éreztem magam a három nap során, de mindig el kellett csennem egy bringát, hiszen kellett időt szakítani a reggeli bringás edzésekre is. Ottó bácsival motoros gyorsító edzéseket végeztünk, hogy jobban pörögjenek a lábaim és szokjam az intenzív terhelést. A kemény stéheres edzések után, a standon már csak laza, átmozgató szabadgörgős edzésekkel szórakoztattam a nagyérdeműt, autogram osztás mellett.

Screen shot 2012-03-15 at 4.39.19 PM-1

Néhány nappal később már egy hosszú és fárasztó, közel 24 órás utazás után Dél-Afrikában találtam magam. Rekkenő, 38 fokos hőség fogadott, és mindjárt az első napokban sikerült rákvörösre leégnem a pályabejárás alatt.

PMB_pályajárás

A nagy melegben azért sikerült abszolválnom a pietermaritzburgi világkupa tesztversenyt. Elsőre nagyon keménynek bizonyult a sziklás pálya, és bár a 29’er Big Nine jól vette az akadályokat, mégsem volt egyszerű menet az erős mezőnynek és a szokatlan időjárásnak köszönhetően. Az első kör még egész jól ment, a rajtot is jól elkaptam. Aztán a második körben éreztem, hogy fejbe talált a rettegett „kalapácsos ember”. Kezdett elfogyni az erőm és csak csúsztam hátra. Benyomtam egy Nutrixxion Citrus Coffein zselét, amitől kicsivel jobban mentem, de éreztem a lábaimon, hogy nem igazán fittek, amit a hosszú utazásnak és a kevés pihenőnek tudtam be. Bízom a jövőbeli jó teljesítményben, remélem, hogy csak rossz napot fogtam ki. Még korántsem vagyok megelégedve magammal, sajnos még körhátrányt is kaptam, de ezt ne mondjátok el senkinek! ;-)

Újabb pályabejárásokkal készülök tovább a világkupa futamra, hogy magabiztosabban menjen a versenyzés. A tekerés mellett TRX-es edzésekkel tartom formában az izomtónusokat a felsőtestemen, ami fontos a gép irányításához.

Nagyon köszönöm Benkó Lacinak és Erdélyi Eszternek a sok segítséget!

Szurkoljatok megrakom a VK-t! ;-)