Karácsony előtt egy nappal lehetősem volt tesztelni a január 12-én megrendezendő OB. pályáját, Pósteleken. Már két éve is indultam a Békéscsaba melletti parkerdőben szervezett Karácsony Kupán. Azóta nagyon sokat fejlődött a rendezés és az infrastruktúra. Akkor még egy nyitott fa bódé állt a rajt-cél területen, most azonban komoly épületeket húztak fel, melegedővel, zuhanyozási lehetőséggel.

Vasárnap, a leutazás reggelén elaludtunk, ezért csak 8-kor indultunk neki a hosszú útnak. Hárman vállaltuk az utazást a közeli karácsonyi ünnepekre való készülődés miatt. Halász Arnold újdonsült csapattársam volt a sofőr szerepben, Rita a navigálást és a depó supportot vállalta be. Még így is időben leértünk a “mekis totojával” ;-) Arnold vezetési tudásának köszönhetően, és a kis forgalom is segítette a gyors lejutást Póstelekre. Már útközben átöltöztem az autóban, más nem volt hátra, mint a bringákon beállítani a nyomást a fagyott talajhoz és megnézni a pályát. Mielőtt kimentem volna a pályára, üdvözöltem a versenytársakat és Benkó Lacival is pacsiztam, aki csak annyit mondott, hogy tetszeni fog a pálya. :-)

Karacsonycup

Mentem két lassú kört a pályán. Már az első körben nagyon tetszett a bombatölcséres, csiki-csukis hullámos szakasz, de a többi rész is nagyon élvezetes nyomvonalon volt kijelölve. Voltak benne gyors, egyenes részek, de ugyanakkor lassú, technikás kanyarokat is tartalmazott a 2,2 kilométeres pálya. Lesz még néhány módosítás az OB-ig, amely még nehezíti majd a pályát. Közvetlenül a rajt előtt mentem egy gyorsabb kört, hogy még jobban érezem a ritmust. Közben a bomba tölcséres résznél már kezdett felolvadni a talaj, így a 12:20-as rajtunkra, jó kis csúszkálós verseny elébe nézünk.

Karacsonycup (85 of 148)

A rajtolás közepesen sikerült, Fejes és Buzsó mögé álltam be, jobbra befordulva az egynyomos katlanba. Az első kör közepére már felállt a szokásos trió. Nézegettem a többiek technikáját egy pár kör erejéig, míg Fejes Gabi ki nem csúszott, aztán Búzsó vette át a staféta botot. Később a „gyorstalpalós” részen visszaelőzött Gabi, aztán a 4. körben újra bukott előttünk a bombatölcsérben lévő ugratónál. Ketten vonatoztunk tovább Buzsóval, de Fejes már nem tudott feljönni ránk. A végén a felolvadt talaj egyre jobban csúszott, éppen tekerhető volt a pálya, viszont a pedálba nehéz volt visszacsatolni az akadályok vétele után. A technikás részeken szereztem egy kis előnyt Buzsóval szemben, de a talpalós, gyors részeken mindig feljött rám. Az utolsó két körben kapcsoltam egy gyorsabb sebességi fokozatot, amire már nem tudott reagálni. A végére még pár lekörözés tette izgalmassá az utolsó kilométereket, de végül sikerült megnyernem a futamot.

Karacsonycup (97 of 148)

érem

Összességében nagyon élvezetes pályát jelölt ki a Pedáldöngölők KE szervező csapata, Magyar Bajnoksághoz méltó nehézséggel. Csak egy hátránya van, hogy szurkolók számára nem lehet átlátni az erdős részeket, de versenyzőként meg voltam elégedve a rendezéssel, nyomvonallal, infrastruktúrával, szóval minden klappolt. Gratulálok a szuper szervezéshez és köszönöm a verseny lehetőséget és a kiemelkedő díjazást! Megtiszteltek az első terembajnoki címmel, úgy mentem, mintha teremben versenyeztem volna. ;-)

547607_488235421214542_1834376629_n

Nagyon köszönöm páromnak, Ritának az első osztályú supportot a depónál és nagy köszönettel tartozom Arnoldnak és a Merida KTC-nek, hogy biztosították a lejutást a versenyre!
A következő SuperCross futamon, Kerekegyházán versenyzem utoljára ebben évben. Szeretnék újból futamot nyerni és megvédeni az elsőségemet az összetettben.

További boldog ünnepeket kívánok minden kedves olvasómnak!