Mostanában nem szeretnek az égiek. A Mátra Maraton utáni napon indultunk a Champery-i világbajnokságra. Röpke 12 órás utazás után még tudtunk 1 óra átmozgató edzést menni a hatalmas hegyek között.

Egy vendégházban voltunk elszállásolva, 1500 méteren. Kicsit szűkös volt a hely. Parti Andrissal voltunk egy kis szobában, ahol talpalatnyi hely sem volt. Egy ágyban aludtunk, de az szerencsére emeletes ágy volt…

DSC03771Másnap mentünk a pályára edzeni, ahol három kört terveztem gyakorolni a pályán. Andrissal kezdtem a pályajárást. Pár körön keresztül együtt mentünk, pár letörésnél megálltunk gyakorolni az extrém technikás lejtőket. Nagyon sok vizes, csúszós letörés volt a pályában. Egy nagy letörést csak lendületből, leugratva lehetett abszolválni, vagy a könnyebb „chicken way-en” kerülni, de 5-7 másodperccel hosszabb nyom volt. Én is megpróbáltam leugratni a letörést, de kevés volt hozzá a sebességem. Hatalmasat bukás a lett az eredménye! Túl lassan értem a letöréshez és megakadt az első kerék, több méter magasból repültem a sziklás, köves földre. Szerencsére bukfencelve kigurultam a becsapódást és még csúsztam könyökkel előre pár métert a kövek között. A jobb alkaromba, a csúszás közben, egy éles szikla 3 cm hosszú, mély vágás hasított. Most először a bukósisak mentette meg a fejemet a sérüléstől. Kettérepedt a Giro Prolight bukómnak a hátsó része és a teteje is erősen behorpadt. A DT Swiss telómnak a karbon nyaka repedt be, így erősen mínuszos kiruccanásban volt részem…

A jobb térdemet is nagyon beütöttem, a bal kezemet is lehorzsoltam és mindkét vállamat meghúztam az esés közben.

A pálya szélén az egészségügyisek ellátták a vérző sebeimet és elvittek az elsősegély sátorhoz, ahol tovább kezeltek. A mélyen felszakadt sebemet a karomon nem tudták összevarrni, csak a közeli kórházban tudták helyre hozni. Mountary város kórházába Fenyő Papa és Benkó Laci vitt el. Köszönöm a segítségüket!

A sikeres bejelentkezés után, közölték hogy 1-2 óra várakozási időre lehet számítani. A várakozás közben találkoztam jó pár versenyzőtárssal, és a mentőhelikopter is folyamatosan hozta a sérülteket. Végül hat óra várakozásba telt, hogy összevarrják a kezemet. Nem siették el… Szerencsére a röntgenfelvétel nem mutatott törést.

Másnap reggel éreztem, hogy fáj mindenem, mintha egy úthenger gázolt volna keresztül rajtam. A jobb lábamra nem bírtam ráállni. A térdsérülés miatt, nagyon megdagadt a térdkalácsom. Egész nap az ágyat nyomtam, csak kajálni mentem le. Még a lépcsőfokok leküzdése is nagyon nagy fájdalmat okozott.

Másnapra jobban éreztem magam és kimentem egy óra laza országúti bringázásra. A zúzódott térdem egy kicsit megfájdult a bringázás végére és mellkasom is fájt levegő vételnél. Napról – napra jobban éreztem magam. A sérült lábamat kevésbé terheltem, sőt már Valter Tibivel is tekertem egy lazát a szép alpesi tájon. Sajnos a VB-t ki kellett hagynom, de bíztam benne, hogy a következő hétvégén, a török versenyre bevethető állapotban leszek.

Hazautazás után az első utam a Sportkórház Olimpiai rendelőjébe vezetett. Elküldtek a sportsebészetre és átkötözték az összevarrt sebemet. Szükséges volt még naponta átkötözni a váladékozás miatt. A varratok a következő verseny után kerültek kiszedésre, hogy jobban összetartson, ha újból megsérülne.

manisaAz utazás Manisába simán ment. Meglepett a török légitársaság pontossága. Isztambulban szálltunk át a helyi járatra, ami Izmirbe repített minket. Egy kis várakozás után megjöttek a csomagok és a bringák is. A transzferünk is megjött a platós „disznó-szállítóval”, hogy a bringák is eljussanak a hotelba. Manisában a tavalyról ismert puccos, 5 csillagos hotel vendéglátását élvezhettük pár napig. Másnap reggel a bringák összeszerelése után kitekertünk a néhány kilométerre lévő verseny helyszínére.

Bíztunk benne, hogy hasonló helyen lesz a pálya. Egy része ki lett szalagozva, de még nem teljesen. Változott is az előző évihez képest az eleje és a vége. A verseny előtti napon, szombaton, már tudtunk edzeni a módosított pályán.

Az edzések utáni délutánokon a hotel medencéjében, a 21 fokos vízben frissítettük fel a lábainkat, én pedig a nyugágyon szárítottam a sebeimet…

Vasárnap reggel tízkor volt a rajtunk. A nagy meleg miatt a rajtolás szokatlanul érdekes helyre került át, bár volt már rosszabb is. Egy lejtőn rajtoltunk el, ami UCI szabályzattal ütközik és ráadásul veszélyes is volt. Sajnos csak a 2. sorból indultam, mert elszúrták a beszólítást. Hamar beszűkült a pálya és még kanyar is volt a szűkebb résznél.

Ezerrel megindultunk a jobb pozíció elérése miatt, közben kisebb-nagyobb összeakadásokat láttam és hallottam magam körül. Egy nagyobb összeakadásból kifolyólag, egy török versenyző eltörte a csuklóját, nyílt törést szenvedett. Én elég óvatosan adtam elő, nem voltam túl agresszív. A sebes kezem miatt inkább egy kis kezdőhöz hasonlítottam.

A második körben Andrisék négyen-öten elhúztak Zsolttal együtt. A köves lefeléket nem mertem nagyon megereszteni, ezért szakadtam le a brazil és a lengyel srácokról. Felfelé beértem őket, de lefelé lemaradtam. Minden körben, jojóztam velük.

Az utolsó előtti kör végén, a 6. helyen gurulva egy nagyon rázós sziklakertes lejtőzés közben lerázódott a láncom a nagytányérról. Nem csak leesett, hanem még két helyen összecsavarodtak a láncszemek. A hátsó kerék kiszedése után tudtam csak a hajtóműnél „kimatekolni” a csomókat a láncból. Sokan elmentek mellettem a 6,5 percnyi szerelés közben, de még volt egy kör feljebb jönni a 16. helyről. Az utolsó körben „full gázra” kapcsoltam, de már csak a 13. helyre volt elég. Azért egy kis pontocskát szereztem!

El voltam keseredve. Nem elég, hogy sérüléssel indultam, még a technika ördöge is elkapott. Végül nagy nehezen sikerült épségben hazaérni az izmiri, repteres szívózás után…

Nagy gratula a többieknek, főleg Andrisnak és Barbinak a győzelemhez! Óriási köszönet Benkó Lacinak az első osztályú segítségért! Köszönöm barátnőmnek a reptéri fuvart, nagyon jól esett, hogy Ő jött ki értem és hamar a szárnyi alá vett!

A következő versenyt már nagyon vártam, mert itthon még nem voltam hasonlóan látványos verseny helyszínen. Pár hónapja még én is segítettem Eisinek a pálya nyomvonalának kialakításában. Sajnos egy kis technika kikerült az általam kijelölt pályából, mert nem adtak rá engedélyt, de így is látványos, izgalmas pályán versenyezhetünk Veszprém belvárosában. De ne rohanjunk ennyire előre, mert a délutáni verseny előtt még volt egy bemelegítő országúti hegyi versenyem délelőtt tízkor!

Az előtte való napon tudtam meg, hogy most rendezik a szokásos “Előzd meg a fogaskerekű!” nevű „uphill” versenyt. Még időben, szombat este kölcsön kértem a „Probike guru”, Noé Balázs szuper gépét a brutálisan meredek, országúti hegyi versenyre. Bemelegítésnek betekertem Biatorbágyról a Városmajorig, ahol Ritám intézte a nevezésemet.

Beálltam Szobáék mellé az első sorba. Kicsit meglepődött arcokat láttam, mert nem számítottak rám. Vártuk a fogaskerekű indulását, ami a rajtunk eldördülését is jelentette. Ketten, Molnár Pistivel húztuk a mezőnyt, majd a Diósarok utca legmeredekebb részén léptem el a többiektől. Az Istenhegyi úton elég meggyőző előnyre tettem szert, vissza is vettem a tempóból. Tartalékoltam délutánra a veszprémi, nemzetközi, C2-es XCO futamra. Így is nagy előnnyel érkeztem a célba. A második helyért a Specziár Viktor és Molnár Pisti jöttek sprintre. Viktor jött be másodiknak.

Az eredményhirdetést nem tudtam megvárni, mert csak délután került rá sor. Megkértem kedves fotósomat, Donáld bácsit a díj átvételére.

Gyorsan legurultam a Probike-ba a gépsárkányt leadni, majd Ritám elröpített minket Veszprémbe, s közben tudtam pihizni és táplálkozni.

Megtörtént a gyors rajtszám átvétel a délelőtti verseny helyszínén, a Gulya dombon, ahol megleptek a névre szóló rajtszámok. Tök jól néztek ki, és amúgy sem volt meg a régi rajtszámom. Utána parkolás a Templom téren, ahol a délutáni 3 órai, elit rajt-cél terület volt. Egy kört mentem még a pályán, hogy teljesen képben legyek, de egyelőre kihagytam a fürdést a patakban. Egy kicsit csúszott a rajtunk az időmérők átköltöztetése miatt, így 3 után 10 perccel rajtoltunk. Az első sorból indultam a népes nemzetközi mezőnyben. Nagyon jól elkaptam a rajtot, a 2. helyen gurultam le az izraeli Shlomi után. Az első körben meglépett az egyik lengyel rider, de a 2. körben, a sík részen beértük. Sajnos kénytelen voltam lekapcsolódni az ötfős élbolyról, mert egy lassú defekt miatt felütöttem a hátsó kereket a lépcsősoron.

veszprem-c2-205-1A terepen lévő technikai zónában, Csoki segítségével sikerült annyit fújni a gumiba, hogy elég legyen a másik technikai zónáig, ahol Ottó várt a kerékcserével. A kerékcsere után rákapcsoltam, „ing-gatya”, mentem, ahogy a csövön kifért. Szépen felértem a 11. helyről az 5. helyre, elég nagy küzdelmek árán. Néhány körben jobb időt mentem, mint az élboly, de esélyem nem volt felérni rájuk a nagy hátrány miatt. Az utolsó körben még meg kellett tartanom az 5. helyemet Shlomi előtt, mert ő is rákapcsolt.

A versenyt nagyon élveztem, ennyi szurkoló még nem volt magyarországi versenyen, nagyon jó érzés volt, köszi mindenkinek… :-) Majdnem cseh világkupa érzés volt. Örültem, mert erősnek és gyorsnak éreztem magamat, de a technika megint kifogott rajtam.

Gratulálok Eisinek és lelkes csapatának a színvonalas rendezéshez! Nem semmi egy napon két versenyt rendezni, két különböző rajt-cél területtel! Bár én is hasonlóan csináltam: egy napon két versenyen vettem részt…

Ha jó formában érzem magam, lehet, hogy elindulok a hegyi bajnokságon címvédőként. Aztán október közepére még bevállaltam egy meghívásos ötnapos malajziai versenysorozatot, Dósa Eszterrel. Az egyik verseny még C2-es, XCO világranglista pontgyűjtő is lesz, de többek között maraton és 7 órás verseny is szerepel a programban.