Sziasztok!
A három hét pihenés csodákra képes, ugyanis a múlt héten végzett labor vizsgálat nagyon jó értékeket mutatott. Nagyon örültem, hogy most már rendbe jöttem és újból teljes értékű edzés munkát tudok végezni. A hét elején elkezdtem az álloképeségi erőnléti edzéseket és egyre jobban érzem magam. :) Most már a költözködés nehéz részén is túl vagyunk, új élet, új lehetőségek, újult erővel kezdtem az edzéseket. Sőt egy újabb tíz hetes toy uszkár családtaggal bővült a család. A barátságos Bellát éppen a szobatisztára próbáljuk nevelni, kisebb nagyobb sikerrel. Az biztos, hogy mellette nem fogunk unatkozni a következő 15 évben. :)
Már több éve én is jelen vagyok a kőbányai autómentes napon, segítek klubomnak a Merida KTC-nek a szervezésben és emelem a rendezvény színvonalát jelenlétemmel. Egyre nagyobb az érdeklődés és persze egyre több színes programmal bővült a kínálat. Eisenkrammer Károly az esemény főszervezője mindig izgalmas programokat talál ki, azt hiszem, hogy senki sem unatkozott. Amikor megérkeztem péntek reggel a KÖSZI elé, már több száz iskolás várta az indulást a föld alá. Elöször a pince renszerben mentünk egy rövid kört, ahol két éve a vakond verseny volt. Majd átmentünk rendőri biztosítással a kőbányai sportligetbe, ahol külümböző programokon vettek részt az iskolások. Feladatom az volt, hogy bemutassam a rövid kör pályát illetve az átvezetés a füves parkban. Nem teljesen erre a cél géppel készültem, de megbirkoztam a feladattal a Merida cyclocross gép országúti kerék komboval is. Indulásnál könnyen kipörögtek a kerekek a füves talajon és kanyarokban sem döntöttem térdig a gépet. :) Több korcsoportos futamon volt mitől félnem, hogy lenyomnak a srácok, lányok így a résztávos edzésem is megvolt! :) Ügyesek voltak a kisiskolások! Dedikálásra is sor került a verseny után. Köszönöm Vikinek sztár fotókat és Robinak pumpa pálya fotókat!
Bringás görgös párbajon is kipróbálhatták a gyorsaságukat a jelentkezők. A legnagyobb népszerűségnek örvendett az újdonsült pumpa pálya. Egy kisebb és nagyobb pályát is építettek a kőbányai bmx banditák. Robi a pálya egyik építője meginvitált egy pálya tesztelésre, bár országúti gumikkal nem volt az igazi a kavicsos talajon a pumpálás, de ettől függetlenül így is nagyon élveztem a pályát. A pumpa pálya nagyon jó bringakezelési technikát fejleszt. Robiék nagyon jó kis pumptracket hozztak össze, gratula Nekik! Ráadásul mindenkinek lehetősége van ingyen kiprobálni, gyakorolni a kőbányai sportligetben. Még tervekben van egy cyclocross verseny pálya kijelölése is, ahol a cyclocross szerelmesei gyakorolhatnak, akár velem. Részletek később…
Szombaton találkozunk a Mozgásvilág tesztnapon Csillebércen, gyertek tesztelni a 2014-es Meridakat és a többi márkát. Én már a tesztnap előtt tesztelem a 2014-es legjobb Merida bringákat a legjobb Merida kereskedőkkel. Következőre az tesztelés élményével és a felkészülésről olvashattok!
Jó tesztelést és felkészülést Mindenkinek!
Szilárd