Az elmúlt hetekben országúti versenyeken éltem ki versenyszomjamat és jó felkészülésnek bizonyult az XCO EB-re az aszfaltszaggatás.
Az XCO OB után egy laza pihenő hetet követően a Vuelta sportiroda jóvoltából, a Zalakaros Kupa országúti versenyen indultam. Szép kis nemzetközi mezőny gyűlt össze a délután 3 órai rajtra.
Két kört kellett teljesíteni a Kis-Balaton körül, szinte teljesen síkon, s csak az utolsó körben mentünk fel a monti versenyekről jól ismert zalakarosi kilátós dombra, ahol a cél volt. Az első kör elején a szlovénok hatos fogata megszakította a mezőnyt. Az oldalszelezésben, csak hárman maradtunk a szlovénekkel: Ottó, egy ausztrál versenyző és én. A szlovénok felváltva lószoltak minket és a 2. körben a nagy lószparádéban sikerült egy versenyzőjüknek megszökni. Összeálltunk hárman, hogy befogjuk az elmenést, így Ottó és én, az ausztrál sráccal lánctalpaztunk. Ottó, a csapattársam vállalta a legtöbb vezetést, hogy végére frissen érkezzek a célba. A lószolgatások mentek egymás után az utolsó 2km-ig. Itt már csak 5-en maradtunk, sajnos a végére elveszítettem legfőbb fegyverhordozómat, Ottót. Itt már mindenki kivárt a kilátói hegyig, ahol kicsit hamar indítottam a támadást a hegy aljában. A lankás részen került ki az ausztrál és egy szlovén rider. A sprintelés és a sík terep soha nem volt az erősségem, de azért a harmadik helyre begurítottam a kecskét…
A szervezés hibátlan és az útbiztosítás is profi volt, jó kis versenyt hozott össze Eisi és lelkes csapata.
Köszönöm Ottónak a sok segítséget és tanácsot a verseny folyamán!

Annyira megtetszett az „virsligumis” versenyzés, hogy a következő hétvégén két versenyen is indultam. Szombaton a közeli Velence Kupára mentünk le Vasival.
A terep már ismerős volt a téli edzésekről és párszor Ottó bácsival is motoroztunk arra. Jó kis dombos körpályát jelöltek ki a szervezők, bár még így is sok sík rész volt a két körben, de a nadapi és a lovasberényi emelkedő megrostálta a mezőnyt. Hamar kialakult egy hatfős elmenés a gyors tempónak köszönhetően. Az Aegonosok uralták az elmenést, de még Müllner Zoli és SzoBa is felzárkózott ránk. A második kör feléig szépen mentünk váltott vezetéssel, majd megkezdték az Aegonosok a lószolgatást, és SzoBa is indított pár támadást. Én meg tettem a kereket, de mást nem is tudtam csinálni egyedül, csapat nélkül. Felcsútnál kicsit elment Müllner és Vígh, de üldözőbe vettem őket egyedül, még a sík részen. A lovasberényi hegyet hárman kezdtük meg. Vígh Zoli támadott a hegy aljában, de én nem mentem a támadására. Müllner nem bírt jönni velem a hegyen, hogy elkapjuk Víghet, ezért egyedül üldöztem Zolit. Emelkedőkön próbáltam felzárkózni, de kevés volt a hegy az utolsó 20km-en, és mivel a sík nem az erősségem, ezért megvártam a többieket. SzoBa, Molnár Pisti, Müllner és én nyomtuk tovább. A végén, az utolsó pár kilométeren még feljöttek ránk ketten. Sprintre érkeztünk, ahol az 5. helyen jöttem be. Molnár Pisti nyerte a sprinthajrát, Vígh Zoli a versenyt. Totális Aegonos siker, gratula fiuknak!
Jó kemény edzőverseny volt, amiben szokatlanok voltak számomra a sík, rövid sprintek. Említést érdemel a verseny rendezése is. Eddigi országúti pályafutásom során a legjobb útzárast itt tapasztaltam. Még egy időmérő motoros is írta az időket a hátán lévő fa táblára, nagyon profi volt. Az átlag watt értékem 300 wattra jött ki, a megindulásoknál 1100-1200 watt volt a legjobb érték.
Köszönöm az Aegonos csapatnak az itatást! Cserébe én is segítettem az elmenésben. Vasinak a fuvarért és feleségének, Borinak a hátmasszázsért vagyok nagyon hálás!

A másnapot is versenyzéssel töltöttem. Klubomtól a KTC-s Ottó vitt minket a Tarján Kupára. Janóval és egy újonc KTC-s sráccal, Milánnal keltünk útra.
Három kört kellett teljesíteni, majd a kör végén 2,5 km hegyet mászni és végül 3km gurulás volt a célig. Az első körben Ottó csapattársam lógott meg Bacsekkal. A második körben, majdnem utolértük őket, de hagytuk tovább menni, mert még messze volt a vége. A harmadik körben négyen megszöktünk, hogy befogjuk az elmenést. Én csak a hegyi részt nyomtam meg jobban, mivel a csapattársam is az elmenésben volt. A hegy előtt befogtuk őket, majd kivárás volt a hegyig. Ottó, a hegy elején, néhány rövid sprinttel felvezette nekem az elmenést, és a meredek részen leszakítva mindenkit, full gázon begurultam a célba.
Jól ismert, profi SHKE rendezésű versenyt csináltak a salgótarjániak. Egyben Bringa Mánia rendezvény is volt, ahol Gizmo látvány-show szórakoztatta a kilátogatókat a verseny rajt-cél területén.

A következő megmérettetésem az XCO EB volt Szlovákiában. A már ismert kis helyen, Dohnanyban rendezték. Két napot tudtam gyakorolni a nem túl technikás pályán, ami inkább erőpályának bizonyult a kemény, hosszú emelkedő miatt. A célom volt pontszerző helyen végezni a top 40-ben. A rajtot jól elkaptam. A 36. hely körül jöttem, és ezt a helyet stabilan tartottam, csak a versenyzők változtak körülöttem. A nagy meleg engem is egy kicsit megviselt, ezért minden körben locsoltam magamat vízzel. Az utolsó körben még tudtam egy nagyot menni kb. 3 ridert leszedtem, nagyon jól éreztem magam. Az utolsó egy kilométeren belül, egy hullámvasutas résznél is utolértem egy francia versenyzőt. Aztán nem sokkal az előzés utáni kanyarban leesett a lánc a hajtókarra, és a hátsó váltókanál alsó részéből kijött a lánc. Esélytelen volt gyorsan visszatenni a láncot, ezért az utolsó 800 métert futva fejeztem be.
Közben többen megelőztek, és egy hellyel lecsúsztam a pontszerző 41. helyről. Nagyon bosszantó, amikor végre pontot szerezhettem volna EB-n, éppen hogy lemaradok egy technikai hiba miatt. Andris viszont nagyon ment. A 24. helyen ért célba. Grat neki!
Köszönet az itatásért Valter Tibinek és Szász Viktornak, a képekért Szász Viktornénak!

A következő héten sem volt lazsálás. A cseh világkupára, Nove Mesto-ba utaztunk ki az EOC csapattal és Dósa Esztivel. Már a csütörtöki napon tudtunk a pályán gyakorolni, aminek a legnagyobb része egyezett a tavalyi három napos, S2-es XCO versenyével. Nagy meglepetést nem okozott a pálya, de még több sziklás, köves részt építettek, mert „csak” gyökeres volt a fenyőerdő talaja. Nagyon tetszett az első kör után a pálya. Több rövid, gyökeres, sprintelős emelkedőből állt a 4,1 kilométeres kör. Az először debütáló, széles rizer kormánnyal biztosabban éreztem a lefeléket, és nem fáradt el annyira a felsőtestem. Köszönet a kölcsön rizer kormányért a Probike-nak!
A verseny előtti napon úgy döntöttem, hogy még tuningolok a gépen, és elég lesz egy 38-as tányér előre. Csoki segítségével „egytányérosítottuk” a gépet. Egy E13 láncterelő került a fel az első váltó helyére és leszereltem az első váltókart. Ezzel a művelettel nyertem kb. 300 grammot! Szerintem a rövid emelkedőkre elég volt a 38-36-os, legkönnyebb áttétel.

A versenyünk napjára nagyon ki lett járva pálya és még több gyökér és rázató keletkezett a kifékezett talajon. A 67. hegyről rajtoltam, még lövő távolságon belül a pontszerzéshez. Parti Andris a 37. helyről vágott neki az őrületnek.
Azt terveztem, hogy a start körben megyek egy nagyon nagyot és tartom a megszerzett pozíciót. Sajnos nem így történt. Még a rajt kör felénél felértem Andrisra, a 40. hely környékére. Aztán jött a nagy halál, visszaestem a 80. helyre és 2 körig nem tértem magamhoz. Ráadásul nem kaptam meg az XX zselémet Tibitől a 3. körben, és romlott is a köridőm. Még egy körre kiengedtek, aztán kört kaptam én is. Sajnos Andris defektelt és még a teló lockoutja is vacakolt, így visszaesett a 64. helyre. Mindketten csak a kegyelem 3 pontot kaptuk meg.
Nagyon akartam jól menni, de sajnos túl fáradtak voltak a lábaim a folyamatos gyors tempóhoz. Nagyon élveztem a versenyt, eszméletlen hangulatot csináltak a csehek. Tömött sorokban, több ezren szurkoltak végig a pálya mellett. Kicsit „déjá vu” érzésem volt, borsódzott a hátam, annyira jó érzés volt, mint a Cyclo Cross VB-n.
Külön köszönet a magyar szurkolótábornak, nagyon nagyok voltatok! Rajtatok nem múlott a jobb helyezés. Benkó Barbinak nagy gratula a szenzációs 2. helyezéshez!

A következő VK-ra nem megyek, a kötelező jelenésem a „Mátra Marcin” lesz. Aztán egy hétre rá Svájcban a VB-n lesz kemény menet!